2013. május 4., szombat

20-25. hét

Taposom a második trimesztert, ami a legjobb időszak ... :) Jó ideje nem írtam már, nagyon nem volt időm. A munkában is van némi szívás, mert be kell segítenem egy kolléganőnek a helyettesítésébe. Ma kezdjük a hálószoba felújítását, és hajnali fél 4kor ébredtem, kb 6 óra alvás után. Igen, kicsit izgatott vagyok én is miatta, nemcsak a férjem :) Meg kell oldanunk ma a kipakolást úgy, hogy limitált a helyünk, és én nem emelhetek.
Szabit sem vettem ki, mert igazából a pakoláson és a takarításon, főzésen kívül nem sokmindent tudok segíteni. Tegnap kora reggel elmentünk a festékboltba is, kiválasztottuk a Polifarbe bodza színt a fal színének.

Az elmúlt hetekben növésnek indult a hasam Bencével együtt, jövő hétfőn megyünk ultrahangra, már alig várom, mert egy hónapja voltunk utoljára. Mocorog, főleg ébredéskor és lefekvéskor, néha napközben is, de inkább délután. Még nem fájdalmas, ahogy rugdos, mivel még van helye odabennt.

Elvégeztem a Kriston Andi féle intimtorna tanfolyamot, csak még mindig nem kezdtem bele a rendszeres (napi 15 perces) gyakorlásba. Talán vasárnap már el tudom kezdeni, ha lesz helyem hol gyakorolni (legfeljebb az ágyon) :) Ez segít abban, hogy rugalmasabb legyen a gátizmom, meg most a magzatvíz miatt megnövekedett méh, és a baba súlya is terheli a lennti izmokat, így szükséges edzeni. Meg szülés után is segít regenerálódni.

Kismamajógába is belekezdtem, a Jógaszigetnek több kerületben is vannak órái, és nem messze a lakásunktól is van óra minden hétfőn este és szombat reggel. Sajnos most a felújítás miatt szüneteltetem ezt, és majd csak utána veszek bérletet. Eddig voltam 5 alkalommal, és nagyon kellemesen megnyújtotta a gerincemet, meg segített ellazulni, átmozgatni anélkül, hogy megterheltem volna magam, vagy a picit.

Aztán van itthon két DVDm is, Rubint Réka féle kismamatorna, de erre még nem vettem rá magam, meg egy másik, még 80as években készült DVD, azt már kipróbáltam.

A kutyasétáltatás (szomszédé) megvan heti 2-3 alkalommal, sétában nincs hiány.

Június 7-ig dolgozom, utána több időm lesz ráhangolódni a testmozgásra, szülésre, Bencére, a babasarokra, már alig várom. Lesz 2 és fél hónapom itthon. Ha az ember lánya dolgozik, nincs idő igazán magába szállnia, és úgy érzem, itt lenne már az ideje. A Lelki köldökzsinór c. könyv módszereit is szeretném kipróbálni, pl mesét olvasni Bencének fennhangon minden este, hátha megismeri, ha megszületik, vagy minden reggel ugyanarra a zenére ébredni, szintén hasonló indíttatásból. Aztán a későbbiekben ezektől lehet, hogy meg is nyugodna, ha felismeri (állítólag fel szokták).

A család persze nagyon örül, és várják már az új családtagot. Sőt, az unokatesómék épp tegnap küldtek haza a szüleikkel Salzburgból egy csomó holmit Miskolcra, csak győzzük majd bepakolni a kocsiba :) Meg persze mindent át kell mosni, súrolni, stb. Kaptunk ruhákat, takarókat, törölközőket, babakocsit, bébihordozót, kengurut, bébikompot stb stb. És még majd kapunk kiságyat, meg még egy babakocsit. Közben másoktól is kaptunk pl újszülött pelenkát (amit már kinőtt a gyerekük), meg kiskádat, szóval gyűjtögetünk. Szerencsére sokmindent nem kell vennünk.

Bejelentkeztem kismamafotózásra is egy fotóstúdióba, nézzétek meg a mintaképeket. Egy ismerősünk is készít majd rólam képeket, itthon, meg szabadtéren, de mindenképpen szerettem volna profi fotókat is, mint ezek. Örök emlék :) Remélhetőleg nem utoljára voltam terhes, mert nagyon élvezem. Megkockáztatom, hogy ez életem legszebb időszaka :) Szerencsére nem csúfította komolyabb rosszullét.

A lábam mondjuk kezd visszeresedni, egy helyen van egy kis duzzanat, de megyek vele dokihoz, aztán ő majd mond valami okosat. Egyelőre Liotonnal kenem, és jégkockázom, meg váltózuhanyt használok. Az is lehet, hogy gyógyharisnyára lesz szükség, hogy ettől rosszabb ne legyen. Amúgy meg fel szoktam polcolni, mostmár a munkahelyen is.

Rendeltem egy a Babanaplót is, remélem jó lesz :) Majd töltögetem, ha Bence megszületett. Aztán majd ha felnő, megkapja emlékbe :) A Terhesnaplómba is szoktam írogatni, sőt beleragasztottam a teszteket is, meg fotókat, úgy érzem, van egy varázsa, ha könyv formában is rögzítem az eseményeket, meg ezt át lehet nyújtani, lehet lapozgatni.

Az inzulinrezisztenciám karban van tartva, kb havonta nézik a vércukromat reggeli előtt és után, és egyelőre kajálás után a 6ot sem éri el, és 7 fölött van terhességi cukorbetegség. Az általános vérképem is jó, nem lettem sem vérszegény, sem vashiányos, talán a kalciumból kell csak pótolnom.
Terhesvitaminból Femibion 400ast szedek, de csak azért, mert abban van omega 3 meg folsav, és ezeket kajálásból nehezen tudnám összeszedni.
A pajzsmirigy alulműködésre a tiroxint folyamatosan szednem kell, de az is rendben van így. Tulajdonképpen ez az egyetlen gyógyszer amit szedek, a többi vitamin.

Találtam egy jó kismamaruha outletet, ahol van 15% kedvezményem. Már vásároltam ott pár felsőt, meg egy farmerszínű legginget is. Nyári ruhát és szoknyát is onnan, és/vagy a Hádából gondoltam vételezni. A fotózásra majd valami extrább ruhát fogok venni újonnan, meg fehérnemű szettet is.
Apropó mellben kicsit nőttem, bár nem jelentősen, de még alakul. A bugyikat is kezdem kihízni :) A nyári dolgaim vagy seggben vagy mellben /hasban nem jönnek már rám. Eddig 8 kg-t híztam, és igazából 10-15 kg-ig nem kell túlzottan aggódni. Mivel cukrot nem ehetek, így szerencsére nincs is nagy esélyem sokat hízni.