Ha azt írom, hogy elegem van, finoman fogalmaztam. A munkám egyre kevesebb kihívás nyújt mostanában, és amit meg kell csinálnom, azt is csigatempóban teszem. Délutánonként elvonulok a laptoppal egy csendes sarokba, mert máskülönben nem bírok koncentrálni.
Hogy ez az étkezés miatt van e, hogy esetleg valamit nem jól csinálok, vagy csak besokalltam a gyógyszertől, nem tudom, de nagyon nem vicces.
Valahol az ember meghúzza a határt a saját egészsége kapcsán. Azaz kérdés, mennyire érdemes szétgyógyszerezni magam azért, hogy sikerüljön a gyerek? Én nem tudom, egyesek hogy bírják végigcisnálni a 4. lombikot is, vagy a 6. inszemet. Nekem már ez a kezelés is rohadtul megterhelő.
Az elején nem volt az, de ahogy telik az idő természetesen gyűlik bennem a feszültség. Ami persze megintcsak nem jó, ha síkideg vagyok, valószínűleg tökéletes vérkép mellett is nehéz dolga van a babának, hogy megfoganjon.
Ma komolyan azt fontolgattam, hogy felmondok. Talán egy kis idő itthon segítene leisztázni ezt azt magamban. Egy éles váltás is valószínűleg felpörgetne, bár tény, hogy az is plusz stresszt okoz. Sajnos vannak kötelezettségeink, úgyhogy nagy luxus lenne feladni ezt a jópár évet itt, vagy szórakozni, hogy most hova is menjek dolgozni. Egy sulit is el akartam kezdeni, de végül is visszamondtam, örülök, ha marad idő kikapcsolódni, újra rendszeresen mozogni stb.
Pénteken vérvétel, ettől is fosok. Kiderülnek a vércukor és inzulin értékeim is, mennyiben változtak.
Olvastam a Titok című könyvet és a vonzás törvényének gyakorlati alkalmazásához is el kezdtem egyet. Csak az a baj, hogy úgy érzem akkor is görcsölök, ha ezzel ilyen szinten foglalkozom.
Ha valaki tud erre egy receptet, szóljon.
És még csokit sem ehetek, vagy egy pohár bort sem ihatok, hogy egy kis boldogsághormonhoz jussak.
