Epilógus

Kedves Olvasóim!

2011 októberében, vagyis 2 éve azért indítottam ezt a blogot, hogy leírjam a babánkért való küzdelmünk történetét. Egyrészt a saját megnyugtatatásomra, másrészt azért, hogy hasonló sorsú nőtársaimnak segítséget nyújtsak. Közben rám talált 1-2 jó ismerős, akik rendszeresen megjegyzést fűztek az írásaimhoz, sőt olyannal is találkoztam, akivel azóta már szinte heti szinten kapcsolatot ápolok.
A küzdelemnek meglett a gyümölcse. Én tudtam, hogy előbb-utóbb sikerül vagy így vagy úgy, csak mindig az "előbb"-ben reménykedtem. Rájöttem, hogy a harc megerősített, különben nem biztos, hogy a szoptatásért ennyit küzdöttem volna, ha egyébként Bencéért nem kellett volna.

Jó hír, hogy több mint egy hete semmi tápszerre nem volt szükség, és így is gyarapodott Bence 16 dekát az elmúlt héten. Mivel 10 a minimum, és 15-nek már örül a védőnő és a gyermekorvos, kezdek megnyugodni. A lényeg, hogy Bence is sokat mosolyog, ami azt jelzi, jól érzi magát. Persze vannak nyűgösebb napok, és már előre készülök a 12. heti növekedési ugrásra, de összeségében jókedvű és jó színben van :) Arra is rájöttem, hogy a sok sírásnak nemcsak éhség lehet az oka (kezdő szülő ugyebár...). A 3.-6.hét között jó gyakran szoptattam, hogy több tejem legyen, így maximum 1x aludt napközben, ami ilyen kisbabánál elég megerőltető. De legalább csinált magának több tejcsit!
Na de Bence növekedésnek története már úgy érzem nem ennek a blognak a része kell, hogy legyen.
Szóval köszönöm, hogy velem tartottatok, és ha valakinek kérdése van még azok után, hogy elolvasta a blogot, szívesen állok rendelkezésre.

Minden jót!