2012. április 20., péntek

Relax

Végre jobban érzem magam. Fizikailag és lelkileg is. 
Tegnap megint levittem a kölcsönkutyát. Találkoztunk egy másik kutyával, és játszottak. Aranyosak voltak nagyon. Azért továbbra is kitartunk amellett, hogy nekünk nem kutya kell, hanem gyerek. Aztán később majd kutya is. Azért hihetetlen, mennyire jót tesz egy kutya közelsége az ember lelkének.

Fáj az alhasam. Együtt voltunk tegnap este, meg kedden is, amikor még erősebb szúrást éreztem baloldalt. Előtte szombat vagy vasárnap reggel voltunk együtt. Elvileg még két hónap a megjósolt 6 hónaphoz, vagyis hogy rendben legyenek a hormonok 100%ra. Reggel kíváncsiságból mértem egy alaphőt szájban, mert ilyen már úgysem volt x hónapja. 36,9 volt, ami elég biztató, tehát mostmár elindult a luteális fázisom. A ciklusnapom 16.

Ilyenkor szerintem alapból jobb a kedvem, a progeszteron termelés lehet, hogy úgy hat, mint valami doppingszer. Vagy egyszerűen csak a remény ébred fel. Na de mit lehet tudni, mi lesz. Május 1. piros betűs ünnep lesz, de reméljük, csak a naptárban :)

2 megjegyzés:

  1. Hello.
    Még nem szültem, de semmi gond nem volt az egész terhesség alatt, és már meg is nyugodtam, hogy rendben leszünk, mert most jön már a félidő, bár én alatta is szedtem a metformint plusz még a biztonság kedvéért Utrogestant is a 12. hétig mert nekem PCO-m volt.
    A diétához: nem bűnözöl :-) Végül is te nem fogyókúrázol :-) Én is azt tapasztaltam, hogy a beleim nem bírják ezt a sok-sok rostot. Nincsenek ugye hozzászokva. Én nem zavartattam magam, ha már éreztem ezt, amiről írtál, akkor fehér zsemlét ettem, meg volt, hogy azt is éreztem, hogy a nyers salátát vissza kell fognom, mert azt sem bírtam. Majd pár nap múlva folytattam. A napi 5X-i étkezéssel kapcs.-ban: ha mást nem, gyümölcsöt vagy egy szál sárgarépát elrágtam, de ha a munka miatt mondjuk nem volt úgy idő, akkor kihagytam, és picit korábban ebédeltem. Az inzulin miatt ugye az a lényeg, hogy éhezni ne éhezzünk, mert az megdobja az inzulin szintet és akkor ugye nincs peteérés. És nagyvonalakban persze tartottam magam ahhoz, hogy az inzulinnak reggel, délelőtt, délben, stb. mi a jó, de ezt 365 napon át képtelenség mindig betartani, mert nem szanatóriumban vagyunk, hanem dolgozunk, élünk.. :-) Szóval ha nem csokizol, tortázol össze-vissza, nem iszod cukorral a teát, stb. és többször fogyasztasz teljes kiőrlésű dolgokat, mint régen, vagy mint nem teljes kiőrlésűt, azzal már győzni fogsz! (csoki: hozzád hasonlóan arról én is le tudtam szokni, pedig hajdanán de nagy függű voltam :-)Ja és korpás keksz helyett a bio kölest meg a bulátát is ettem, mert volt, hogy azt jobban kívántam, tudod extrudált, mint a kuki :-)
    Remélem megnyugtattalak. Itt a blogom: babalesz.blogspot.com Ezt egy éve kezdtem a laparoszkópiás műtétem félelmében, aztán abbahagytam, és most újra írtam bele, meg talán még fogok is.
    Üdv.
    Normio

    VálaszTörlés
  2. Szia Normio!
    Köszönöm szépen a biztató sorokat :) Gratulálok a terhességedhez, és sima, könnyű szülést kívánok :) Kisfiú vagy kislány érkezik Hozzátok?
    A blogodat mindenképp elolvasom ;)
    Mint látod, a diétának meg lett az eredménye a hormonszintemben. Alig hiszem el! Mostmár csak arra vagyok kíváncsi lesz e rendes peteérésem ebben a hónapban.

    VálaszTörlés