Hullámvölgy

Szóval elvileg bármikor jöhet a baba, az én eredményeimet nézve. De még nem jön. Az egészséges pároknak is 30% esélyük van arra havonta, hogy megfoganjon a nő.
Én azért reméltem, hogy ezúttal kegyes lesz hozzánk a sors, de nem így történt. Természetesen a forgatókönyv az volt, mint máskor. Sírtam, és nagyon elkeseredtem, aztán másnap már picivel jobb passzban ébredtem.
Gyorsan be is szereztünk két szőrgombócot. Kutyát a férjem nem akar lakásba, és én is beláttam, hogy elég nagy kötöttséget jelent. A macskaszőrt meg én nem bírom, folyton tüsszögök. Szóval lettek megint tengerimalacaink, velük kapcsolatban van tapasztalata mindkettőnknek legalább. Olyan picik és törékenyek. Meg még félénkek nagyon. Van kiket babusgatni, meg gondoskodni róluk.
A családos barátaink (?) nem nagyon keresnek minket. Talán mert nem tudnak mit mondani, vagy nem akarnak. Talán nekem sem jó semmi, amit mondanak és az sem, ha nem mondanak és kérdeznek semmit. Megvan a maguk élete, gyerekekkel, a gyerekkel kapcsolatos problémákkal, teendőkkel. Kicsit talán irigyelnek is minket, hogy oda megyünk, ahova akarunk és azt csinálunk, amihez csak kedvünk van. Mi meg azért irigykedünk, mert nekik legalább sikerült, ami nekünk nem akar összejönni ... Nem beszélnek a gyerekeinkről, mert úgy érzik, bántanak ezzel, de mivel másról nem tudnak bezsélni, így nem beszélgetnek velünk. És vica versa.
Én nem akarom a babára várás időszakát megkeseredve tölteni, de nagyon nehéz havonta újra felállni és a tükörbe nézni. Holott tudom, hogy én aztán tényleg mindent megteszek a sikerért. Legalábbis a természetes fogantatásért.

Mi lesz a következő lépés?
Amikor megjött, persze azonnal inszeminációra akartam menni. Kicsit higgadtabb fejjel azonban rájöttem, hogy nemrég érkezett csak el az az ideális biológiai állapotom, ami növeli az esélyt, tehát pár hónapot hagyni kell annak a 30%-nak. Ráadásul a férjem eredménye is ingadozó, és nemrég volt lázas beteg. Tehát remélhetőleg még idén mindketten egyszerre leszünk topon, és sikerül.
Akarok keresni egy nődokit Pesten, aki végezne nálam normális cikluskövetést, mert a jelenlegi nődokim nem igazán jártas meddőségi kérdésekben, max a Clostit írnák fel.
Szóval ultrahangon talán látszódik majd valami peteérés féle, és ha nincs akkor kell rásegíteni.

Meddig feszíthető még a húr?

Ma éjjel ismét megjött. Kivagyok.
Nem tudom, meddig bírom még. Az este sokat sírtam, most meg az alvás megy nehezen. Egyelőre nem tudom, mit csináljunk.
Lehet, el kellene mennem UHs cikluskövetésre megnézni, hogy van e egyáltalán peteérésem. Ha nincs, akkor beszedni még valamit, hogy legyen.
Vagy szarni az egészre. Na ez nem megy.
Vagy a végén tényleg inszeminációra megyünk. És akkor már tényleg beszélnem kell a főnökömmel, mert akkor a munkáltató köteles elengedni a kezelések és vizsgálatok miatt. És akkor sokat kell majd hiányoznom.

Vérkép pipálva

Jó érzés, amikor ismeretlenek írnak nekem, mert rátaláltak a blogomra, és segíttek nekik a történetemmel. Végül is a célom részben ez is. Öngyógyítás azáltal, hogy kiírom magamból a bánatom, de ugyanakkor tanulság is mások számára.
Állítólag király a vérképem :)
A cukorterheléses vizsgálat nagyon nehéz volt, mert már nagyon régen nem ittam ennyi cukrot egyszerre. Kicsit hányingerem is lett tőle. Szerencsére a férjem elkísért, így könnyebb volt kibírni azt a két órát.
A vércukrom nem esett vissza két óra után, és az inzulin sem ugrott olyan nagyon fel, majd le. Állítólag ez javulás :)
A prolaktinom volt már mindenféle. Indultam 800ról, azt levittük közvetve az étkezéssel 212re, majd felment 1200ra. Ekkor jött a koponya MRI. Utána kaptam a Norprolacot, ami levitte 24re. Kevesebbet kellett beszednem és most ez az érték 60. Állítólag ez nagyon jó peteérés szempontból, a cukorértékek pedig segítenek megtartani a babát.
A TSH (pajzsmirigy-hormon) már hónapok óta stabilan jó, 1 körül van.

Szóval tankönyvekbe illő értékek, és a többi már csak a természeten múlik. Szerencsétlenség a szerencsében, hogy a párom épp beteg, így a tojcsis napokon (most) épp nem tudunk együtt lenni. Ezt nevezik sz*pásnak. Most épp azon drukkolunk, hogy én el ne kapjam, mert nem akarjuk ezzel elrontani a jól megérdemelt szabinkat.
Együtt vagyunk, amikor jólesik és bízunk a többes peteérésben, most hogy ilyen jók az értékek. Vagy abban, hogy a katonák túléltek 4 napot és akkor találkoztak a petével.

A barátaink, a család mindenki  nagyon kedves és próbálják tartani bennem a lelket, hogy tartsak ki ezzel a kezeléssel. Mert lehet, hogy hosszú távon hat, de legalább esély van rá, hogy természetes úton megfoganjon. Idén talán sor sem kerül mesterséges megtermékenyítésre. Végül is 3 hónap van addig, és király hormonértékekkel csak sikerül.
A páromé hol ilyen, hol olyan. Szóval kellene ide egy nagy adag mák. Ránkférne.