2012. október 6., szombat

Vérkép pipálva

Jó érzés, amikor ismeretlenek írnak nekem, mert rátaláltak a blogomra, és segíttek nekik a történetemmel. Végül is a célom részben ez is. Öngyógyítás azáltal, hogy kiírom magamból a bánatom, de ugyanakkor tanulság is mások számára.
Állítólag király a vérképem :)
A cukorterheléses vizsgálat nagyon nehéz volt, mert már nagyon régen nem ittam ennyi cukrot egyszerre. Kicsit hányingerem is lett tőle. Szerencsére a férjem elkísért, így könnyebb volt kibírni azt a két órát.
A vércukrom nem esett vissza két óra után, és az inzulin sem ugrott olyan nagyon fel, majd le. Állítólag ez javulás :)
A prolaktinom volt már mindenféle. Indultam 800ról, azt levittük közvetve az étkezéssel 212re, majd felment 1200ra. Ekkor jött a koponya MRI. Utána kaptam a Norprolacot, ami levitte 24re. Kevesebbet kellett beszednem és most ez az érték 60. Állítólag ez nagyon jó peteérés szempontból, a cukorértékek pedig segítenek megtartani a babát.
A TSH (pajzsmirigy-hormon) már hónapok óta stabilan jó, 1 körül van.

Szóval tankönyvekbe illő értékek, és a többi már csak a természeten múlik. Szerencsétlenség a szerencsében, hogy a párom épp beteg, így a tojcsis napokon (most) épp nem tudunk együtt lenni. Ezt nevezik sz*pásnak. Most épp azon drukkolunk, hogy én el ne kapjam, mert nem akarjuk ezzel elrontani a jól megérdemelt szabinkat.
Együtt vagyunk, amikor jólesik és bízunk a többes peteérésben, most hogy ilyen jók az értékek. Vagy abban, hogy a katonák túléltek 4 napot és akkor találkoztak a petével.

A barátaink, a család mindenki  nagyon kedves és próbálják tartani bennem a lelket, hogy tartsak ki ezzel a kezeléssel. Mert lehet, hogy hosszú távon hat, de legalább esély van rá, hogy természetes úton megfoganjon. Idén talán sor sem kerül mesterséges megtermékenyítésre. Végül is 3 hónap van addig, és király hormonértékekkel csak sikerül.
A páromé hol ilyen, hol olyan. Szóval kellene ide egy nagy adag mák. Ránkférne.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése