Csütörtökön kezdtem a 35. hetet.
Három hét múlva ilyenkor már kihordottnak számít a terhesség, szóval ha jönne Bence, akkor már nem lenne gond. Kimostam és kivasaltam a kapott használt rucikat, elrendeztem a szekrényben. Ugyanígy a takarókat, fürdőlepedőket is. A kiságyat, a babakocsit is kaptuk, azokat is lepucoltuk, a kiságyba végül sima szivacsmatrac került, és elvileg ma megyünk az ágyneműért. Megvan már minden.
A kórházi csomagomat is lassan összekészítem, még ha a táskába nem is rakom be, de legyen minden egy helyen, hogy csak max be kelljen dobálni.
Nagyon élvezem ezt a terhességet, alig várom, hogy újra az legyek :) Aztán majd kérdezzétek meg, hogy a szülés után is így gondolom e :)
Továbbra is havonta nézik a TSH T4 szintemet a Mens Mentisben, most kicsit visszaemelkedett, így 100 mikrogrammot tolok a tiroxinból, remélem attól több már nem kell. Ezen kívül szedem a vasat, a MagneB6ot és a calcium pezsgőtablettát, ha eszembe jut. Terhesvitamint már nem.
A bokám egyik nap vizesedni kezdett, meg eléggé zsibbadni. Utánanéztem, és homeos bogyót szedek rá (Shüsslerből a Natrium sulfuricumot), ami tök gyorsan hatott, most nem vizesedem egyáltalán.
Elkezdtük a gátmasszázst is, reméljük az intimtornával egyetemben ez is hatásos lesz, és nem lesz szükség gátmetszésre. Hát ez téynleg nem egy kellemes masszázs, dehát valamit valamiért.
Voltunk dúlánál szülésfelkészítésen is, így talán nem érnek váratlanul a szülés különböző szakaszai. Persze, bármi lehetséges, de jó lenne normál módon, azon belül is egyre gyakoribb fájásokkal szülni. Úgy vezsem észre az a jobbik eset és nem a magzatvíz elfolyással induló.
Legközelebb 22én megyünk a nődokihoz, kíváncsi vagyok nyílásnak indul e a méhszáj külső része addigra, ami jelezné a közelgő szülést.
Bence egyébként néha kinyomja a talpát vagy könyökét, és olyankor dudor van a hasamon. Érdekes, de nagyon jó érzés. Szerencsére elég kíméletes velem, nagyon durvákat vagy fájdalmasakat nem rúg. Szoktunk mesét olvasni neki esténként :) Lassan összeválogatom a szüléshez is az MP3 CDt, mert vajúdáskor zsvíesen hallgatnék zenét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése