2013. augusztus 27., kedd

Megszületett küzdelmünk gyümölcse, Bence :)

2013. augusztus 21-én reggel 8:57-kor megszületett a kisfiunk 4100 grammal és 58 centivel, Budapesten, a MÁV kórházban, császármetszéssel.
Erős legényke vagyok ám, egy igazi szumó!


Első közös képem anyával



Magzatvíz elfolyással indult be a szülés, és bő egy ujjnyira volt tág a méhszájam, amikor a dokim vizsgált, épp ő volt ügyeletben. Fel is vettek az osztályra, és az adatok egyeztetése után beöntést kaptam. Ettől féltem, de egyáltalán nem fáj, sőt megkönnyebbülés. Persze ha közben kemény fájásaim lettek volna, nem tudom hogy bírom ki. De fájásom nem nagyon volt.

Kaptam oxit, 10ml/óra adagolásban, és 2 órát adott az orvos, hogy a tágulás növekedjen. Ha nem, akkor császár. Nem változott semmit, így nem sokat teketóriázott. Részben amiatt is, mert a babánk becsült súlya az utolsó UH alapján 3700 gramm volt, a BPD (fejátló) meg 10.2 cm, így nagy babára számítottunk. A feje sem tudott rendesen beékelődni. A műtétre kb. 20 perc múlva sor is került, hajnali 5kor mentünk be, és 8:57kor emelték ki a fiunkat.

Egy anesztes nő szúrta a spinálist, nem fájt, nem mozogtam, hogy nehogy elrontsa meg görnyedni kellett hozzá. Aztán már nem éreztem semmi mellkastól lefelé. Izgultam. A paravánt elém húzták és 2 perc múlva már mutatták is a gyereket kb. Utána a varrást volt nehéz kivárni, mert én már hármasban akartam lenni a megfigyelésen. Kb. 15 perc múlva tolhattak ki, nem emlékszem, aztán ott mellre tették a fiamat, aztán mellémrakták, de a fejemet nem mozgathattam, így elég béna volt a helyzet. Utána feltoltak az osztályra, ahol van egy szoba csak császáros elfekvőnek elnevezve. Itt kellett 8 órán át szinte mozdulatlanul feküdni. Pár óra múlva ihattam és ehettem, de csak fekve. Szívószállal ittam és egy szendvicset ettem meg nagyon lassú tempóban. Közben a nővérke néha bejött és nyomkodta a hasam, hát az nem kellemes, nem tudom miért, gondolom azt nézik mennyire ömlik tőle a vér odalent. Mert akkor vmi nem kóser.
A fejet nem lehetett felemelni, mert garantált fejfájást kaptam volna hetekre.
Aztán meg kellett lassan mozdulni, jobbra balra forgolódni aztán felállni, és egy nővér kíséretében zuhanyozni menni. Nem voltam rosszul, nem estem össze, de ez egyénenként változó, ki mennyire bírja magát.

Az elfekvőbe is behozták a fiamat, de túl sok mindent nem tudtam vele kezdeni, csak összebújtunk és próbáltam felfogni, hogy végre (3 év után) anya lettem.

Aztán betoltak a szobába, ahol a következő 3 napban voltam. Háromágyas szobák vannak. A picit hozták utánam, és a csecsemős mellre helyezte ismét. Aztán már végig velem maradt, csak első éjjel vitték el, mert már nagyon hangosan sírt, de nem én kértem, hogy vigyék. A tejem nehezen indult be, emiatt kicsit nyűgösek voltak az etetések, és a MÁVban nem szoktak tápszert adni, így annyi van, amennyi van, és ez nem mindig kellemes... Tápszert csak orvosi utasításra adhatnak. Nos, a fiam több mint 10%ot fogyott, ami a maximum súlyvesztés az első három napban.
Utolsó nap már odavittem, hogy adjanak valamit, mert lefejtem a tejet kórházi fejővel, de egyszerűen nem volt több, mint 20 ml, és a fiam bömbölt. Akkor adtak neki, mi meg hazafelé vettünk tejpótlót és vegyesen tápláljuk. Most kezdi visszanyerni a születési súlyát, és szerdán lesz 1 hetes. Közben a tejem kb triplázódott, de ahogy fejlődik a gyerek, most még ez is kevés. Azért igyekszem. Nagyon jó étvágyú, mohó kisfiú.
Éppen be is kell szereznünk egy másik cumisüveget, mert az Aventesből ömlik a tápszer, és emiatt a cicihez nem nagyon van türelme szívni. A Medelának van állítólag egy nagyon jó terméke, persze jó drága, de ma megvesszük.

Apa beköt a Puntoba hazafelé
A kórházról:
- a császármetszés profi volt, nem kellett sokat várni a műtétre szerencsére, és tök gyorsan megvoltunk. A dokim bejött az elfekvőbe hozzám, majd másnap és harmadnap is (igaz kapott pénzt is, de azt csak másnap).
- az elfekvőben a nővérke nagyon rendes volt, meg úgy általában a szülészetis nővérek azok
- a csecsemősök között az egyik vért izzadva próbált segíteni a helyes szoptatási póz megtalálásában, mert a kisfiam elég nehezen találta a mellem (kicsi is és a bimbóm sem elég hosszú), meg általában kiköpte a bimbót és inkább üvöltött. Bimbóvédővel könnyebb volt. Segítettek a fejőgéppel is.

Minden reggel jött a vizit, a mamákat is nézték, kérdezgették, aztán jött a gyermekorvosi vizit is. Minden nap korán reggel a nővérek megmérték a vérnyomásunkat, megnézték a hőmérsékletünket. Ha kellett kötést cseréltek zuhanyzás után a seben.

Harmadik nap kaptam meg a zárójelentéseket, elég gyorsan, délben már megvolt minden, de végül is csak 4kor jött értünk a férjem, addig ott maradtam a szobában.

Aludni nem lehetett (3 nap alatt 9 órát aludtam), mert mindig valamelyik baba fennt volt, de legalább lelkileg és fizikailag is felkészül az ember. Ehhez képest az, hogy éjjel egyszer kelek fel, tiszta leányálom. Persze gondolom ez változik, mert a bébi egyre többet lesz aktív két etetés között. Szóval mindenki aludja ki magát szülés előtt.

Jóllakottan punnyadok
Tegnap itt volt a védőnő, és azt mondta, két hónapos fejlettségi szinten van Bence fizikailag. A reflexei is jók, emelgeti a fejét, fürkészően tekinget körbe, járás reflexe is megvan. Szóval nő legyen a talpán, aki el tudja látni elegendő anyatejjel :) Ugye eleve nagy súllyal született, így az igényei is nagyobbak. Azért nem esem kétségbe, próbálkozunk még, de félő, hogy a csak anyatejes táplálás nem fog összejönni. Éheztetni viszont nem fogom a fiamat, mert nem ettől vagyok jó anya szerintem, hogyan szültem és hogyan szoptattam. nem tervezem lelkileg rámenni erre, vagy kínozni Bencét, hogy éhesen hagyjam sírni. Épp mondta a férjem is tegnap, hogy az egyik kollégájáéknál is jött a baba, de nem volt elég tej, azért ők továbbra is küzdöttek csak anyatejjel és mehettek az ügyeletre annyira lefogyott a baba.

Bence 4100al született, és 3680nal hoztuk ki, szóval elég határeset. A védőnő szerint jól tettük, hogy beszereztük a tejpótlót, de persze továbbra is próbálkozzak,. Iszom a malátasört, szedek homeopátiás bogyót és iszom a Laktohrbet, őszilevet. Aztán reménykedem :) Holnap lesz egy hetes, megnézzük majd, hogy visszanyerte e a születési súlyát, mert az lenne a jó, utána pedig gyarapodnia kellene.

2013. augusztus 19., hétfő

3 nap (?)

Tegnap este lejtőn felfelé sétáltam erős tempóban, és lefelé busszal jöttem, hátra álltam, hogy jól összerázzon. Itthon meleg zuhany, mert fájt a derekam és a hasam. És semmi sem történt az éjjel. 4kor felkeltem, kellően bepraáztattam magam, szóval alig tudtam visszaaludni, de sikerült. Reggel aztán eltört a mécses.
Holnap megyünk a kórházba CTGre és konzultálni a nődokival. Reméltem, ezt már megússzuk. Gondolom szóba fog kerülni a császár ismét, és tenni fog javaslatot az orvos, mi legyen. Remélem, sikerül mindneki számára jó döntést hozni, én kockáztatni nem merek, ahhoz túl sokat vártunk rá. Nem mintha a császár nem lenne kockázatos. Meg utána a felépülés sokkal nehezebb.
De Bence talán nem hiába nem indul be. A hasam nem hiszem, hogy kellő mértékben leszállt például, a feje sem tudom, be tudott e ékelődni, és hogy holnap ezt megnézi e az orvos újra. Az is lehet, hogy beindítást javasol, a mérete szerint még holnap, épp ezért viszem a motyómat is.
Ma délután szundiztam ismét, éjjel remélem hagy aludni az izgalom majd.
A lényeg, hogy épen és egészségesen szülessen, mert mi már nagyon vártuk/várjuk.

2013. augusztus 17., szombat

Még egyben

Továbbra is írogatom, mikor érzek fájást, de nem látok benne rendszert. Talán tágul már a méhszáj, és mákomra nem fáj jobban, mint egy mensis görcs. A nyákdugóm szerda óta részletekben távozik, talán ma mehetett ki az utolsó darab, mert délután óta nincs semmi. De ma reggel is alvadt véres jött ki. Hát nagyon kíváncsi vagyok, ebből mikor lesz valami konkrét.
A derekam majd leszakad. Szerda óta sétálok napi 1 órát és üldögélek a fitt labdán is, ami nagyon jól esik.
Augusztus 20án reggel 9kor dokilátogatás a MÁV-ban, azt már nem szeretném megvárni, de siettetni sem merem mondjuk bábakoktéllal, amíg a terminus nem jár le. Mellesleg lehet, hogy tényleg tágulok, csak nem érzem annyira, és inkább hosszan történik, rejtetten. Az lenne a legjobb. És akkor mondjuk egyből 5 percesekkel indítanék.
Szép tervek. De az is lehet, hogy keresztülhúzza egy ítélet, miszerint nem fog kiférni, vagy nem jól tartja a fejét és akkor egyből császár. Vagy ha simán indul is lehet akármi, ami művi befejezést igényel, erre is jó azért lélekben meg információban felkészülni. Nem mindenkinek olyan mint a nagykönyvben, és hát nekünk ak ezdet sem volt olyan ...

Egyébként még az jutott eszembe, hogy a várandósság során a maradék tabu is megszűnt köztem meg a férjem között. Például ő borotvált a minap, meg gátmasszázst is csinált (amíg nem kezdett el a nyákdugóm kijönni). Azt hiszem a szülés illetve a szülés utáni lábadozás (legyen akár gátseb vagy metszési heg) már szintén nem lesz tabu. Amúgy egy injekciós tű látványától is rosszul szokott lenni. Remélem nem őt kell majd felvakarni a kórház padlójáról, mindenesetre az elvesztett TAJ kártyáját pótolta.

2013. augusztus 14., szerda

Még X nap vagy óra (?)

Nos, hétfőn az orvos azt mondta, nem a nyákdugó távozott, mivel a méhszájam teljesen zárt, 3000. Sőt, még Bence méreteivel is ijesztgetett, hogy elég határeset a sima szüléshez, mert a fejátlója 10.2 cm, és 10ig szokták tudni kitolni. Hát én azért bízom benne, hogy így is sikerül, nem ijedtem meg, és nem mondtam, hogy akkor császározzon.
A becsült súlya meg 3700 gramm, de ez tuti nem valós, mert egy barátnőmnek ugyanez a dokija, és az UH gép is, túlsaccolta.

Na én bánatomban meg félelmemben beszereztem homeopátiás bogyókat e lista alapján, és el kezdtem szedni a szülés előtti bogyókat. Tegnap este megkértem a férjemet, hogy legyünk együtt, mert a katonák segíthetnek puhítani és megnyitni a méhszájat, meg legalább élvezetes is. Élvezetesebb, mint egy bábakoktél mondjuk... Ma reggel pedig el kezdett távozni a nyákdugó 6kor. Először egy véres darabka, akkor azért figyeltem magam, hogy nem vérzek e utána esetleg, mert akkor egyből kórház.

Aztán délben még egy darab, ez már barnásabb volt, és délután még egy darab, az meg sárgás.
El kezdtem felírni a fájások idejét és hosszát,  egyelőre túl nagy rendszert nem fedezek fel bennük, de tény, hogy többször érzem, mint a jóslókat és nem csak a hasam alján.

Drukkoljatok, hogy mihamarabb beinduljon a szülés és Bence elinduljon az útján, mert jó lenne természetes úton megszülni. Hátha ez már éjjel megtörténne (?).


2013. augusztus 12., hétfő

Jelek - Még 10 nap (?)

Olyan, mintha a nyákdugóm folyamatosan távozna. Egyébként nem hasonlít erre (majd kaja előtt nézzétek), de ahogy olvastam, nem feltétlen muszáj, hogy így nézzen ki, vagy egyszerre távozzon. Én ugyan nem fogom lefilmezni, de nekem sárgás, színtelen, kocsonyaszerű és mindennap távozik valamennyi.
Ezen kívül jönnek a jóslófájások, mintha meg akarna jönni, tart pár percig, aztán órákig semmi, majd megint. Egyik nap 3x éreztem, ami eddig a legtöbb volt.
Az elmúlt két hétben a jobb forgóm is fájt, olyan isiász jelleggel, mert lesugárzott a jobb lábamba. Elmentem korokan kismamamasszázsra, ami sokat segített, meg pihentettem. Az elmúlt két napban elég sokat sétáltam, és mintha attól még jobb lenne mostmár, vagy csak Bence szállt rá arról az idegről, ami összeköttetésben állt a combommal. Nem tudom.
Ma reggel kezdtem el keményebben érezni a derékfájást, pedig ugyanott és ugyanazokban a pozíciókban alszom, mint eddig.
Vizesedés továbbra is csak a bokámon áll fenn, és pihentetésre elmúlik, meg a görögdinnye kihajtja. A meleg napokon egyébként is jólesik a hűtött dinnye. Egyébként akinek a dinnye és a felpolcolás nem használ, az próbálja ki a Schüssler sóból a Natrium sulfuricumot, nekem az is bevált, bár mostmár nem használom. A kézfejem minimálisan vizes, viszont a gyűrű már nem jön rám. Olvastam olyanokat is, hogy a vizesedéstől az utolsó napokban "eltorzul" a nő arca is (pl feldagad a szeme körül, a szája is), de ilyet egyelőre nem vettem észre magamon.

Szedem a Caulophyllum CH5 homeopátiás bogyókat kétnaponta 5 szemet, mert elvileg puhítja a méhszájat, illetve iszom a málnalevél teát is napi egy bögrével. Ártani egyik sem árt, maximum hatástalan. De mivel a Shüssler bevált, meg anno a szívritmusomra is jó volt galagonya tea, bízom a természetesebb gyógymódokban is. Épp azon agyalok, hogy valószínűleg ebből kisebb hogításút kell lassan beszereznem, és sűrűbben beszednem, majd utánajárok.

Egyébként kórházi csomag összepakolva és a kocsi csomagtartóban van, a nesszeszer van itthon még, meg a kaják, víz, mert ezek felforrnának ott addig. Az utolsó leleteket és a házassági anyakönyvi megújítását is beraktam, mert ezeket is vinni kell. Viszünk még mécsest, kispárnát, gát és egyéb masszírozó olajat, CDt, amire én válogattam össze a zenét. Remélem fogjuk tudni ezeket használni, mert nem lesz szükség császárra.

Ma újabb CTG, hetente járok, este pedig nődoki ultrahang. Renéltem, hogy ezt az utolsó vizsgálatot már megúszom, és Bence kibújik, de még jól érzi magát ott ahol van, úgy tűnik. A hidegfront sem csalta (még) elő.

2013. augusztus 10., szombat

39. hét

Megindult a visszaszámlálás. Éjjel jött egy hidegfront, nehezen is aludtam, mert azt hittem, be fog indulni a szülés, de jóslófájáson túl mást nem éreztem. Bence sokat rúgkapált. Fél 2-kor azért elnyomott már az álom. Még jó, hogy napközben is általában szoktam valamennyit aludni.
Feltettük a dekorokat a falra, amiket festettünk, meg farigcsáltunk. Nagyon édes lett a babasarok!
Ma a férjem tesztelni fogja a légzésfigyelőt, Angelcare 301est vettünk, ami bébiőr egyben. Volt dilemma, hogy vegyünk ne vegyünk, de végül is vettünk, fő a biztonság.
Megfőztem a hétvégére, mert ki tudja. Ma elvileg napközben barátnőzök Kökin egy-két órát, benézünk egy két boltba, meg együtt ebédelünk. Aztán legközelebb már csak akkor találkozunk, ha Bence megszületett. Még most is hihetetlen :) na talán már ha a karomban tartom, elhiszem. Pedig hát itt mocorog a pocakomban, és mindennap érzem. A leendő nagyszülők is nehezen hiszik el, de már nagyon várják persze.
És sokan be akarnak jönni a kórházba, rokonok, barátok, kollégák. Én viszont csak Lacit szeretném ha bejönne, így ezt mindnekinek elmondtam. Utána ha hazajövünk, szintén nem kérek fogadóbizottságot - egy két nap hármasban lennénk, meghitt nyugalomra vágyom, nem pereputtyra.
Hétfőn nőgyógyász, ultrahang, és délelőtt CTG. Kíváncsi vagyok, az már mutat e valamit, illetve, hogy a doki gépe mennyire becsüli Bence súlyát. Én megálltam a 15 kilós gyarapodásnál, és ebben a melegben egy csomó vizet kiizadtam szerintem. Kinnt hiába hűlt le a levegő, idebennt még minden forró és 30 fok van, így nem győzük zuhanyozni :)

2013. augusztus 4., vasárnap

38. hét

A hidegfront nem indította be Bencét e hét hétfőn, de nem is bánom, mert a doki szerint még picit korai lett volna. A 38. hetet taposom most, jövő szerdán töltöm be, onnantól már tényleg bármelyik percben beindulhat a szülés.
A következő hidegfront augusztus 9én jön.
Egyébként kezdem szarul viselni ezt a marha nagy meleget, a lakásban mostmár minden igyekeztünk ellenére sincs 27 foknál kevesebb, napközben 29 fok, de szerintem a héten elérjük a 30at is. Gondolkoztunk mobilklímán, de mivel kb 80 ezer, leteszünk róla. A ventillátor is jobb mint a semmi. És talán jövőre már nem lesz szükség mobilklímára, ha sikerül házat vennünk :)
Bence azért mocorog, érezhetően kevesebbet, viszont jobban érzem, ha megmozdul, meg még látványosabb, mivel egyre nagyobb. Legközelebb augusztus 12én hétfőn megyünk ultrahangra (ha még megyünk).
Közben jobb oldalt nyillal a forgómnál és mostmár isiász jellegű a fájdalom. Gyakorlatilag ha lépcsőzni és sétálni kell, én már bicegek, meg nyillal. Gondoltam, hogy elmegyek masszázsra, ha még ajánlatos ilyenkor, találtam egy helyet Kőbányán. Talán valami enyhe kiroppantás segítene a dolgon, mivel saját magamnak már sikerült picit roppantani rajta és akkor jobb is lett.

Készen vannak a dekorok a falra, mostmár csak fel kell majd rakni, talán a héten erre is sor kerül.
Félek persze a szüléstől, mert nem tudom mikor indul be, és hogyan, meddig tart majd és hogy bírom, mi lesz a lefolyása. Ismeretlentől való félelem, mondjuk így. Viszont a vége egy új élet, amiért sokat küzdöttünk, ez rengeteg erőt ad.
Remélem olyan erős leszek, mint ebben a majdnem 3 évben, ha csak nem még erősebb. Főleg, mivel nem szeretném elveszíteni a kedvem a további szülesektől. Jó lenne, ha lenne 3 gyerekünk :) Persze egyelőre egyet szüljek meg, és lássuk, hogy boldogulunk.