2013. augusztus 12., hétfő

Jelek - Még 10 nap (?)

Olyan, mintha a nyákdugóm folyamatosan távozna. Egyébként nem hasonlít erre (majd kaja előtt nézzétek), de ahogy olvastam, nem feltétlen muszáj, hogy így nézzen ki, vagy egyszerre távozzon. Én ugyan nem fogom lefilmezni, de nekem sárgás, színtelen, kocsonyaszerű és mindennap távozik valamennyi.
Ezen kívül jönnek a jóslófájások, mintha meg akarna jönni, tart pár percig, aztán órákig semmi, majd megint. Egyik nap 3x éreztem, ami eddig a legtöbb volt.
Az elmúlt két hétben a jobb forgóm is fájt, olyan isiász jelleggel, mert lesugárzott a jobb lábamba. Elmentem korokan kismamamasszázsra, ami sokat segített, meg pihentettem. Az elmúlt két napban elég sokat sétáltam, és mintha attól még jobb lenne mostmár, vagy csak Bence szállt rá arról az idegről, ami összeköttetésben állt a combommal. Nem tudom.
Ma reggel kezdtem el keményebben érezni a derékfájást, pedig ugyanott és ugyanazokban a pozíciókban alszom, mint eddig.
Vizesedés továbbra is csak a bokámon áll fenn, és pihentetésre elmúlik, meg a görögdinnye kihajtja. A meleg napokon egyébként is jólesik a hűtött dinnye. Egyébként akinek a dinnye és a felpolcolás nem használ, az próbálja ki a Schüssler sóból a Natrium sulfuricumot, nekem az is bevált, bár mostmár nem használom. A kézfejem minimálisan vizes, viszont a gyűrű már nem jön rám. Olvastam olyanokat is, hogy a vizesedéstől az utolsó napokban "eltorzul" a nő arca is (pl feldagad a szeme körül, a szája is), de ilyet egyelőre nem vettem észre magamon.

Szedem a Caulophyllum CH5 homeopátiás bogyókat kétnaponta 5 szemet, mert elvileg puhítja a méhszájat, illetve iszom a málnalevél teát is napi egy bögrével. Ártani egyik sem árt, maximum hatástalan. De mivel a Shüssler bevált, meg anno a szívritmusomra is jó volt galagonya tea, bízom a természetesebb gyógymódokban is. Épp azon agyalok, hogy valószínűleg ebből kisebb hogításút kell lassan beszereznem, és sűrűbben beszednem, majd utánajárok.

Egyébként kórházi csomag összepakolva és a kocsi csomagtartóban van, a nesszeszer van itthon még, meg a kaják, víz, mert ezek felforrnának ott addig. Az utolsó leleteket és a házassági anyakönyvi megújítását is beraktam, mert ezeket is vinni kell. Viszünk még mécsest, kispárnát, gát és egyéb masszírozó olajat, CDt, amire én válogattam össze a zenét. Remélem fogjuk tudni ezeket használni, mert nem lesz szükség császárra.

Ma újabb CTG, hetente járok, este pedig nődoki ultrahang. Renéltem, hogy ezt az utolsó vizsgálatot már megúszom, és Bence kibújik, de még jól érzi magát ott ahol van, úgy tűnik. A hidegfront sem csalta (még) elő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése