Sikerült kiborulnom a munkahelyen is. Értsd: elsírtam magam mikor megkérdezték mi baj van? Természetes nem tudja boldog és boldogtalan, mi a valódi bajom, és ilyenkor általában azt mondom, nem akarok róla beszélni.
Egyébként van, hogy tényleg nem akarok róla beszélni.
Azoknak a szemében, akik tudják hányadán állok, de már anyák, vagy azok lesznek, nem akarok olyannak tűnni, hogy nekem semmit nem lehet elmondani, mert semminek nem tudok örülni velük kapcsolatban. Nem akarok óvatoskodást, és hogy soha kerüljön szóba a terhesség témakör. Ettől csak szarabbul érezném magam, és szerintem ők is.
Örülök nekik, de aztán mindig jön a torokszorító érzés, mert mi jutunk eszembe. El sem tudják képzelni, mennyire szerencsések, hogy könnyen jött, természetes úton. Ahogy azok sem tudják elképzelni mennyire szerencsések, akik még csak rosszul sem voltak, azokhoz képest, akik végighányták az egészet. Illetve a környezetemben élő mamák és kismamák szerintem el tudják képzelni, mennyire mázlisták, mert látják a kálváriát, amin keresztül megyek/megyünk. Komolyan úgy érzem magam, mint egy torpedó, és mindig mellélőnek a gólyák.
Persze mindig van rosszabb, de mindenkinek a maga problémája a legnagyobb. Pl van, akinek a környezetemben nincs még normális párkapcsolata sem, amire családot lehetne építeni. De ettől sem érzem jobban magam, hogy másnak rosszabb.
Ahogy attól sem, hogy egyes kismamik a környezetemben 31, 32 vagy még több évesek és azt mondják, fiatal vagyok még. Én sem mondom a 18 évesnek, aki mondjuk x éve akar gyereket, hogy ácsi, én idősebb vagyok, te még ráérsz. Még szerencse, hogy a meddőségi intézetben nincs kor szerinti rangsor, vagy hogy ki mióta akar. Sikerüljön mindnenkinek aki akar és minél előbb - én azt mondom.
Szia! Szeretnék egy blogot a figyelmedbe ajánlani: csingling.blogspot.com. Itt ugyan már bekopogott a gólya, de a blog írója sok hasznos infót összegyűjtött, hátha szívesen olvasod, és találsz benne valamit, ami jól jön.
VálaszTörlésEgyetértek azzal amit írsz, akinek könnyen jön, az sokszor fel sem tudja mérni, hogy mennyire szerencsés. Utólag azt mondom, nekünk könnyen, természetes úton jött és ezért a mai napig hálás vagyok. 6 hónapig próbálkoztunk,ami tényleg nem nagy idő, de nekem örökkévalóságnak tűnt, mert persze ráparáztam rendesen, hogy biztos valami baj van velem: hőmérőztem, vezettem a görbém a fertilityfriend.com-on, ovu tesztek garmadáját végeztem el (sosem sikerült értelmes eredményt kapnom)aztán egyszer csak nem jött meg és csíkos lett a teszt. Ez egy olyan hónapban volt, amikor beteg lettem, nem is tudtam megbízhatóan mérni a hőmet, mert lázas voltam, meg sem tudtam saccolni, jó volt-e az időzítésünk, így egyáltalán nem számítottam pozitív tesztre. A 35. napon teszteltem először, pedig 28 naposak a ciklusaim, mert annyira nem hittem abban, hogy most fog összejönni. Ezzel csak azt szeretném mondani, minden okoskodás nélkül, hogy tényleg segít az, ha az ember egy kicsit "ellazul", mert tényleg akkor történik meg, amikor nem is számítasz rá. Még akkor is, ha a fogantatást esetleg valamilyen testi probléma is pluszban akadályozza. Mégis meg kell próbálni nem annyira görcsösen akarni. És tudom, hogy ez pokoli nehéz...félre ne érts, sőt tudom, hogy ahogy halad az idő egyre nehezebb. Én nagyon utáltam, amikor mindenki ezzel a "bölcsességgel" jött, hogy "Ne parázz rá!". De igazak a legendák, tényleg akkor jön, amikor az ember nem is tudja hogyan, miképp történt.